Az egész iskolarendszer és az általános suli után az oviról is mesélek kicsit részletesebben. A lányom most kiscsoportos, szóval az ő idei “beosztásukat” írom le.
A francia ovi tulajdonképpen iskola, legalábbis az elnevezése alapján, “école maternelle” a neve, ami szó szerinti fordításban kb. anyáskodó iskolát jelent. De a magyar óvodához képest eléggé iskolaszerű, és szerves kapcsolatban van a későbbi iskolával, olyannyira, hogy a legtöbb helyen ugyanazon az épületben található (tehát 3 és 10 éves kora között ugyanoda jár a gyerek).
A francia gyerekek 2,5 és 3,5 éves koruk között kezdik az óvodát (abban a naptári évben, amelyikben betölti a 3 évet, és mindig szeptemberben, tehát idén szeptemberben a 2010. január és 2010. december között született gyerekek kezdtek). Beszoktatás az nincs, illetve sok helyen az első nap csak 2 órára kell vinni, de ugyanúgy otthagyni azonnal. Kiscsoportban megengedett, hogy csak délelőttre járjanak. A napirend ugyanaz mint az iskolában: reggel fél 9-kor kezdenek, fél 12-re megyünk értük vagy mennek át a menzára, délután fél 2-től fél 5-ig vannak. A kezdési időpont lazább azért, mint az iskolában, 8:20-8:30 helyett 8:20-8:40-ig van nyitva a kapu 🙂 Szerdán, mint az iskolában, itt sincs “tanítás”.
Reggel a gyerekeket a szülők elkísérik a csoportszobáig, ilyenkor van lehetőség az óvónővel való beszélgetésre is. A délelőtt végén vagy délután pedig csak felsorakoznak az udvari kijárat előtt és az óvónő nézi, ki van ott és hívja az adott gyerekeket, akik már felöltözve, utcai cipőben és kabátban vannak (az önálló öltözés követelmény, erre nagy hangsúlyt fektetnek már év elején). Idén 32 fős vegyescsoportba került Lili, kiscsoportosok és középsősök vegyesen (tehát 2,5-4,5 évesek), erre van egy óvónő és egy dadus. Az étkezést, altatást az önkormányzat biztosítja, úgynevezett segítők végzik, nem az óvónő.
A gyerekek reggel megérkezéskor felakasztják a kabátjukat a fotóval-névvel ellátott fogasokra és átveszik a benti cipőt, ami a fogasukon egy vászonzsákban felakasztva várja őket. Aztán bemennek a csoportszobába, egyenesen a középső asztalhoz, amire a névkártyák vannak kitéve. A kiscsoportosoknak a saját fotójuk is rajta van, ez könnyíti a dolgukat, a középsősök már felismerik a nevüket, nekik nincs fotó. A mágneses névkártyát felragasztják a táblára, majd választanak egy “műhelyt”. Ezek előre ki vannak készítve és 5-6 gyerek foglalatoskodhat egy-egy műhelyben: gyurma, matricázás, kirakók, kisautók, játékkonyha, könyvek, zsírkréták és rajzfüzetek… Minden műhely mellett ott lógnak a megfelelő színű nyakláncok, ha a gyerek kiválasztotta mit csinál és van még “hely”, azaz nyaklánc a fogason, felveszi és megy játszani.
Kb. 20-30 perc, össznépi wc-zés, vízivás és az elpakolás után kezdődik a “közös idő”. A terem úgy van berendezve, hogy az 5 db kör alakú asztalon és székeken kívül vannak a műhelysarkok (konyha, könyvek, polcok pár játékkal) és van egy nagy szőnyeg, ahova leülhetnek és ahol a közös tevékenységeket végzik. Szóval ott kezdik a napot, megbeszélik, hogy a hét melyik napja van, megfigyelik, hogy mi történt a fákkal kint, milyen az időjárás. Ha van szülinapos, felköszöntik. Megszámolják a hiányzókat. Az óvónő felolvas egy mesét, vagy együtt megtanulnak pár mondókát, éneket. Hétfőn minden gyerek elmeséli, mit csinált hétvégén.
Utána csapatokba osztva leülnek egy-egy asztalhoz és kezdődik a “tanulás”. Idézőjelesen, mert a kiscsoport célja főleg a szocializáció, a társas viselkedési szabályok elsajátítása, az önállóság. Program szinten amúgy nagyon kevés tanulandó dolog van, és a három évesek egy része szerintem ezeket egyébként is ismeri: ceruzát fogni, elszámolni 12-ig, felismerni a keresztneve betűit és a keresztnevét, felismerni az alapszíneket, köröket, vonalakat rajzolni, kisebb történeteket elmesélni, alapvető udvariassági formulákat betartani, és ami mindennek az alapja, egy helyben maradni 10-15 percig. Középső csoportban mar bonyolódik a dolog, év végére amit tudniuk kell például: egyszerűbb rajzokat lemásolni, 10-ig összeadni, nagybetűs mondatokat lemásolni, egyedül leírni a keresztnevüket, felismerni a nagybetűket. Ehhez rengeteg “tapintható játékot” használnak, szóval kézzelfogható, kézbe vehető dolgokat. Az óvónők alakítanak át többször meglévő játékokat is, pl. a Ki nevet a végén-t a kiscsoportosok így év elején olyan dobókockával játsszák, amin csak 1,2 és 3 szerepel 🙂 vagy a számokat egy úgynevezett átlátszó táblával tanuljak írni, ami egy genoterma benne egy lappal és táblafilccel írnak rá, majd letörlik.
Kis fiókokban van a feladatmappájuk, ha feladatlapokkal dolgoznak, utána abba pakolják el, mi ezeket az iskolai szünetek előtt kapjuk meg. A kiscsoportosok, amíg nem tudjak leírni a nevüket, kis matricákat kapnak a nevükkel rányomtatva és minden “művükre” azt ragasztják rá. Sokat “kézműveskednek”, festenek, kivágnak, ragasztanak, matricáznak… Az óvónő általában az egyik középsős csoporttal “dolgozik” és a segítője a három kiscsoportos csoportra figyel. Tehát elég hamar önállóságot várnak el tőlük, hogy 5-6 fős csoportokban viszonylag fegyelmezetten társasozzanak, alkossanak… (és számomra meglepő módon, de működik, bár minden csoportban van egy-két “nehezebb” gyerek, de a többségüknek nem okoz gondot a dolog, ha a feladatok elég érdekesek). Ha feladatlapoznak, az mindig a reggel felolvasott történethez, megtanult dalokhoz kötődik.
Ezután a félórás szünet jön az udvaron, majd a tornaterem, ahol az első hónapokban labdákkal, karikákkal csinálnak gyakorlatokat, táncolnak és kollektív játékokat játszanak (pl. körjátékok), aztán januártól felállítják nekik a trambulinokat, a mászófalat, az akadálypályát, az ugrózsámolyt a dobbantóval. Húsvéttól meg megint táncolni fognak – a kermesse-re készülve.
A héten egy reggel könyvtárba is mennek, ehhez az idősek otthonából jön néhány “nagymama”, aki 5-6 fős csoportokban elkíséri őket, aztán felolvas ott nekik egy mesét, beszélget velük. Középső csoportban emellé jön a zene (a zeneiskolából jön valaki), a nagycsoportban meg úszni is járnak. Évente 3-4 előadás is van, olyankor nem ők mennek, hanem helybe jön a “műsor”.
A fegyelmezés kérdése: egy tábla van a csoportszobában, arra felrajzolva szivárvány, napocska, felhő, vihar. Erre feltéve kis mágnesekkel a gyerekek nevei. Minden hét elején mindenki a szivárványban kezd, aztán a viselkedéstől függően kerül egyre “zivatarosabb” vidékre… Ezen kívül az osztály szabályait mart az első héten megalkották-megrajzolták, azt kifüggesztették.
Szóval a magyar óvodától merőben eltér ez a rendszer. Őszintén szólva amikor a fiam kezdte, nagyon meg voltam ijedve, hogy kicsi még ehhez, minek iskolásdit csinálni ennyi idősen, stb. Egyáltalán, lesújtó véleményem volt az egészről. Ez nagyban árnyalódott azóta, egyrészt, mert csak pozitív tapasztalataink voltak, és mindig szerettek oviba/iskolába járni, másrészt, mert az átmenet jóval kevésbé volt nehéz a “rendes” iskola rendszerébe (és az iskolák meg óvodásabbak itt, kevésbé merev rendszerben). Végül sokkal inkább tiszteletben tartja ez a rendszer a gyerek egyéni tempóját, minden évben lehetőség van a felzárkózásra, vagy az “előrehaladásra”, a betűket pl. a gyerek végül 3 és 7 éves kora között tanulja meg valamikor, és semmi gond nincs abból, hogy valaki előbb, valaki később. Számolással, írással ugyanígy. Arra vigyáznak, hogy a kudarcélményeket lecsökkentsék (pl. nem adnak szomorú fejet értékelésként), szóval végül is, ha nem is rajongok a rendszerért, de egészen megbékéltünk vele, és főként a gyerekeim jól érzik magukat benne: ez a legfontosabb!
